Újraöltöm a 20. századot

Újraöltöm a 20. századot

Delnők fűzőben

1900-0910

2020. április 20. - R. Kiss Hajni

 

„A szépségért szenvedni kell!” – vallhatták a századforduló tehetősebb asszonyai, midőn reggelente, szobalányaik segítségével makacsul előbukkanó bájaikat igyekeztek belepréselni a bálnacsontos fűzőbe. A fűző ugyan minden belső szervüket hegyre-halomra nyomta, és persze a lélegzés luxusáról is le kellett mondaniuk, de íly aprósággal ki törődött, ha cserébe nádszálderekat, nonstop pucsítást, meg push-up melleket kapott! A hölgyeknek ezeknek az Edward-kori alsóneműk olyan külsőt kölcsönöztek, mint az egyszeri celeblyánynak az Instagram, amikor egy fatális véletlen miatt túlságosan megszalad a fotóbolt. Pici derék, nagy mell, nagy fenék, S-tartás. (Az ehhez kötelezően társuló csücsörítés akkoriban még nem volt divat.)

Persze dolgozni ilyen viseletben nem nagyon lehetett, de arra ott voltak a cselédek, akik meg nem hordtak fűzőt.  Teljesen érthető, hogy akkoriban a nők nem futottak maratonokat, és arról sem igen álmodoztak, hogy „tűzoltók legyenek meg katonák.”  Leginkább csak jól férjhez akartak menni, amihez pedig elengedhetetlen feltétel volt az optikai tuning. A fűző szorításában csak tipegni lehetett, zongorázgatni, hímezgetni, bájosan csevegni, és persze időnként elalélni, ha a helyzet úgy kívánta.

(Mielőtt azonban a korabeli barbárság hallatán hangos szörnyülködésbe kezdenénk, gondoljunk csak arra, hogy manapság a hasonló eredmény érdekében néhányan lengőbordákat hajingáltatnak ki l’ art pour l’art módon, és szilikont tömködtetnek a bőrük alá fentebb és az alsóbb tájékokon is. Tán ez sem kevésbé értelmetlen szokás, mint a derék szándékos deformálása egy középkori páncélra hajazó ruhadarabbal.)

Ugyan a kor orvosai több fórumon is hangsúlyozták, hogy a fűző nem egészséges viselet, de mindez a delnőket cseppet sem érdekelte. Csak fűzték és fűzték szorgosan tovább magukat. Volt néhány bátortalan törekvés a kényelmesebb „reformruhák” elterjesztésére is, de néhány excentrikus művészfeleségen kívül ezeket a zsákszerű holmikat más nemigen öltötte önként magára.

A fűzők egyébként, minden kényelmetlenségük ellenére, egész tetszetősen néztek ki. (Na ja. Ami egészségtelen, az a leggyakrabban piszok vonzónak látszik…).  A bálnacsontos merevítést leginkább szatén, selyem, brokát, esetleg vászon és csipke borította. Mivel akkoriban még nem voltak harisnyanadrágok, a derékra erősített harisnyakötők tartották a pamut vagy selyemharisnyákat, amiket nyáron is hordtak.

Persze tisztességes nő még alsószoknyát is viselt a legnagyobb kánikulában is a csípőre simuló, földig érő harangszoknyája alatt. Azért jegyezzük meg, hogy ezeket az alsószoknyákat a tisztességes nők is dúsan díszíttették csipkével. Ilyen körülmények között bizony már egy-egy kivillanó boka, vagy az alsószoknya kacér susogása is elegendő volt ahhoz, hogy a kor férfiemberének a vére felforrjon. És azért a legtöbb nő tudta, hogy úgy kell járni, hogy az az alsószoknya suhogjon. :P (Hah, boldog békeidők! Ódon erkölcsök! Hol van még az övnek látszó szoknyák, meg a fehérneműs óriásplakátok kora…)

A szoknyákhoz többfajta blúzt is dívott viselni. Voltak kifejezetten férfias szabású ingek, melyek gallérját és mandzsettáját gombolással cserélve többfajta szettet is összeállíthattak az ügyes hölgyek. És persze ott voltak a Downton Abbey-ból jól ismert, csipkés, zámlis, hímzett, sonkaujjú csodák is. Az ujjak vagy hosszúak vagy háromnegyedesek voltak. A nyakak rendszerint teljesen magasan záródtak, az esélyi ruhákat azonban gyakran mély dekoltázs díszítette. (Ezzel többnyire nyilván csak azok a hölgyek éltek, akiknél volt is mit kirakni a kirakatba.) A blúzok fölé hűvösebb időben rövid kis bolerót is húztak a nők.

 

img_1321.jpg

A fiatal lányok leginkább fehér holmikat viseltek, a férjezett asszonyok már megengedhették maguknak az élénkebb színeket is, de általánosságban elmondható, hogy a halványkék, a mályva és a rózsaszín különböző árnyalatait mindenki szívesen hordta.  Kedvelték a muszlint, a japán selymet, és ekkor jelent meg a gépi csipke is, amiből önálló felsőruhákat is varrtak az egyszerűbb ruhák fölé.

Mindezekhez persze elmaradhatatlan kiegészítő volt a művirágokkal és tollakkal díszített kalap, a leggyakrabban óriási karimákkal, és persze a kesztyű is.

Fast fashion hálózatok nem lévén, jóval kevesebb ruhájuk volt a nőknek, mint manapság. A ruhák státusz szimbólumoknak számítottak, ezért jó minőségű anyagokból, gondos kivitelezéssel készültek. Kézzel varrták, vagy lábbal hajtott varrógéppel készítették el őket. A viselés során többször át is alakíttatták ezeket a holmikat a gondos asszonyok, mielőtt végleg megunván a cselédeknek, vagy szegényebb rokonoknak adományozták volna.  Az előkelő dámák Párizsból és Bécsből hozattak maguknak toaletteket, a nagypolgárság nagys’asszonyai a fővárosi szalonokban rendelték meg a drágább holmikat. A hétköznapi viseleteket egy-egy ügyesebb, helyi varrónő is el tudta készíteni a divatlapok képei alapján. Aki pedig valami csoda folytán varrni tudó cselédre tett szert, az bizony megütötte a főnyereményt.

 

(Ahogyan az a leveskocka dobozán lenni szokott: „A kép csak illusztráció”. A blúz még a nyolcvanas évekből ragadt itt a szekrényemben. – Igen, akkor is divat volt ez a fazon, és igen, már akkor is éltem. – Nem autentikus, mert a háta cipzárral záródik. Mivel karantén idején nem grasszál az ember méteráru boltokban, a szoknyát egy jobb sorsra érdemes lepedőből eszkábáltam össze egy délután alatt. És szemérmetlen módon nem viselek alatta alsószoknyát, mert arra már nem jutott az anyagból. Helyette a kopott farmernadrágom suhog alatta kacéran. A kalapot valaha turkáltam, a pompa kedvéért ragasztópisztollyal nyomtam rá egy pár virágot. Fűzőt nem vettem fel, mert nincs itthon olyanom se…  :D :D )

Kaptam egy kedves helyreigazítást az egyik fórumon, amit szeretnék közzétenni, nehogy valakit akaratomon kívül félrevezessek a fűzőkkel kapcsolatban: "a fűző mint olyan nem kényelmetlen és legkevésbé egészségkárosító. Évszázadokig hordták nők nem véletlenül... Az optikai tuningon kívül ami viszont nem a fulladasig húzást hanem a megfelelő struktúrát jelentette komoly gerinc támogató hatása van, nem véletlenül kapnak a gerincferdülésesek a mai napig ortopéd fűzőket. Arról nem is beszélve hogy melltartó hiányában a nagyobb keblekkel megáldott hölgyeknek a súlyt  elosztotta a törzsön így az nem a nyaki hát részre terhelődött, okozva ezzel komoly fájdalmakat is akár. És de egy méretre készült/készített fűzőben a napi feladatokat bárki kényelmesen el tudta végezni". (Nagy Ramóna)

Gyógytornász ismerőseim viszont mindezt erősen vitatják. A választás szabadsága az olvasóé. Hát ezért is jó blogolni. :)  ( Azért, elárulom, én nem szívesen hordanám :) )

A bejegyzés trackback címe:

https://ujraolto.blog.hu/api/trackback/id/tr2515626380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása