Amikor az I. világháború véget ért, úgy tűnt, hogy a sokk után nemcsak az emberek, hanem a divat sem tudja még, hogy merre induljon el. A 20-as évek elején Párizs csak abban értett egyet, hogy az öltözködés terén nincs egyetértés semmiben sem. Mi sem demonstrálja ezt jobban, mint az, hogy míg 1920-ban a lábszárközépig érő szoknyákat tartották divatosnak, egy kerek esztendővel később már bokáig érő aljakat akart magának minden nő. Ez a tétovázás 1923-ra ért véget, és onnantól kezdve a fő szabály az volt, hogy minél lejjebb csúszott a ruhák derékvonala, annál feljebb kúszott az alja, látni engedve a formás lábakat, a férfinép nagy örömére. A közszemlére tett lábak pedig fellendítették a harisnyaipart, a cipőgyártást, és igen, a szőrtelenítés mindennapos tortúrája is valahol itt kezdett el általánossá válni. (Így jártunk, lányok…)
Az esztétikai élvezetek azonban ki is merültek a lábak szemlélésében, ugyanis egyéb testrészeken nem nagyon időzhetett el akkoriban a kósza tekintet. Hol vannak már századforduló dús keblű delnői! A 20-as évek szépségideálja oly távol került a fűzött, S tartású sziluettől, mint tehetségkutatós kiscsillag a közép szintű érettségitől. A divatos nő leginkább sötét gardróbban találomra öltözködő, éretlen kamaszfiúnak tűnt az avatatlan szem számára. Erről az ideálról gyakorlatilag minden görbület hiányzott. A 20-as évek sziluettje olyan egyenes volt, mint céltudatos aranyásó útja az első műszempilla-rezegtetéstől az ajándék Lamborghini kulcsáig. (Kevéssé cizelláltan fogalmazva: az ilyen alkatra mondják azt faluhelyen, hogy „elől deszka, hátul léc”.)
Persze ez az alkat normális táplálkozás mellett a legtöbb nőnek utoljára tizenhárom éves korában adatik meg, így némi mesterséges beavatkozás is szükségeltetett a trendi megjelenés eléréséhez. Ugyan eltűntek a fűzők, de a nők helyettük kombinétrikót kezdtek el hordani, ami a melleket palacsintaként lapította le, és a mindenféle „csodafogyókúrák” is ekkor kezdték el világhódító útjukat. (Meg valahol, a felhők mögött egy Norbi nevű születendő kis lélek dörzsölni kezdte két apró, pufók kacsóját…)
1924-re megjelent egy új nőtípus, a flapper, aki munkába állt, rövid bubifrizurát vágatott, vékonyra cibálta a szemöldökét és nem riadt vissza attól sem, hogy nyilvánosan alkoholt fogyasszon. És hogy még mélyebbre merüljünk a fertőbe: kurta szoknyájában vadul charleston-t járt, ráadásul még az orrát is púderezte!!! (Na, ja. A mostani fiatalokra meg azt mondjuk, hogy botrányosan viselkednek…)
Az akkori divat fő irányvonalairól beszélve kijelenthetjük, hogy az öltözködés az 1920-as évekre leegyszerűsödött és demokratizálódott. A ruhák formája már nem árulkodott viselőjük társadalmi hovatartozásáról, talán csak a felhasznált anyagok minőségében akadt különbség. A nappali ruhákat, szoknyákat szívesen varrták dzsörzéből, de a blúzokhoz és az estélyi ruhákhoz inkább az áttetsző kelméket és a selymet részesítették előnyben. Megjelent már ekkorra a műselyem is. A szabásvonal többnyire annyira egyszerű volt, hogy a némi kézügyességgel megáldott nő akár otthon is elkészíthette toalettjét.
Ha már a szabásvonalaknál tartunk: Mivel a cső formájú holmik nem nagy teret adtak a szabászi kreativitásnak, egyre inkább igaznak bizonyult az, hogy az ördög a részletekben lakozik. Az egyszerű holmikat gyakran dobták fel ejtett vállal, csónaknyakkal, de estére a mély, V-kivágás is dívott. Egy ideig ez a V kivágás átvándorolt az estélyi ruhák hátuljára, a dús, gyöngyös díszítésekkel egyetemben. Igen kedvelték még a kombinépántos alkalmi ruhákat is, amelyek látni engedték a mezítelen vállakat és karokat. A ruhák alját és a szoknyákat gyakran rakásokkal, ráncokkal, esetleg fodrokkal és rojtokkal bolondították meg, ezzel is nyújtva az alakot. A korábban sportruházatként használt praktikus alapdarabok is szépen beszivárogtak a mindennapi viseletbe is. A praktikum egyébként is egyre fontosabb szempont lett: a remekül variálható szoknya-blúz-kabátka hármas ekkor vált a dolgozó nő ruhatárának alappillérévé. Kiegészítőként hosszú gyöngysorokat, harang-kalapokat és karkötőket viseltek. Az őrült 20-as éveknek csak a nagy világgazdasági válság tudott véget vetni, ami aztán - mint általában a történelem nagy eseményei – rányomta bélyegét a divatra is. De erről majd legközelebb írok…
(Mindig is kedveltem azt a részt az Elfújta a szél című könyvben, amikor Scarlett O’ Hara vadul lecibálja a sötétítőket, hogy ruhát varrathasson belőlük magának egy fontos randevúra. Az ő nyomdokain haladva, ez a 20-as évek inspirálta ruhácska is egy levitézlett sötétítőből készült. Kíváncsi vagyok, mire végig érek a 20. századon, mi minden fog még a lakásban bimbózó kreativitásom és a blogolás martalékává válni… :P :D)