A hetvenes évek divatja olyan volt, mint egy jobbfajta búcsújáróhely vásári kínálata, ahol a kacsintós szentképtől kezdve a teflon serpenyőig mindent megtalál az ember, miközben háttérzajként a népi Mária-énekek ősi dallama keveredik a letűnt évek legharsányabb diszkóslágereivel.
Bámulatos eklektika jellemezte ezt az évtizedet. A gengszter stílusú nadrágkosztümök, a karcos punk holmik, a sokszínű folk, a glam rock csillogása és a vattacukor illatú diszkóvarázs mind-mind jelen voltak ebben az időszakban.
A hetvenes évek öltözködése igyekezett a kényelmet a stílussal kombinálni, éppen ezért a korábbi, merevebb sziluettek szinte teljesen eltűntek. A ruhák természetes könnyedséggel követték viselőjük alakját. Az alsóneműk leegyszerűsödtek, a fűző kikerült a ruhatárból, gyakran még a melltartókba sem raktak merevítést.
A felsőruházat rendkívül színes képet mutatott. Továbbra is élt a hippik által felfedezett folk-vonulat, mely az egyes népek viseletéből átvett elemeket bátran kombinálta egymással. A húzott, bő parasztblúzok és a hímzések nagy népszerűségnek örvendtek. A kelet – európai viseletek mellett a divat tárt karokkal fogadta az arabos, a törökös és az indiai motívumokat is. A kasmírmintás kendőket ekkor kezdték a nők derékra kötve, övként is viselni.
Nemcsak a hímzett, hanem a kötött és horgolt holmik is divatosnak számítottak ebben az időben. Ruhák, poncsók, kardigánok, sőt, még extravagáns fürdőruhák is készültek ezekkel a háziipari technikákkal. Soha ennyi lelkes hobbikötőt és horgolót nem látott még a világ! Hideg időben pedig a hagyományos irha mellények és bekecsek kerültek elő a szekrényekből.
Ha már hideg és etno: emlékeim szerint Magyarországon ekkor terjedt el szélesebb körben a nyúlszőr usánka, mint az elegancia és stílus netovábbja. (Persze, nekem még nem volt olyanom, mert akkoriban én még leginkább csak piros űrhajós sapkában énekelgettem az ovi udvarán álló, világot jelentő csőmászóka tetején a „Károninát”.) Az usánka mellett divatos fejfedőknek számítottak a péklegény-sapkák, a különféle kendők és a széles karimájú, puha kalapok is.
A hatvanas évek miniőrülete lassan lecsengett, és a szoknyák alja lejjebb került. A hölgyek újra midit kezdtek viselni, sőt, gyakori volt a maxiszoknya is, és nem csupán alkalomra. A hétköznapokban szívesen hordták a praktikus kötényruhákat garbókkal, vagy blúzokkal, de a tunikák is hódítottak. A Diane von Furstenberg által kitalált, átlapolós ruha is hamar alapdarab lett a női ruhatárban. A ruhák ujja általában bő, csuklónál húzott, vagy tölcsér alakú volt, de igen kedvelték a bevont gombokkal díszített, hosszú mandzsettás megoldásokat is. A felsőkre hegyes, túlméretezett gallérokat raktak, de a kisebb, kerek babagallérokat is előszeretettel hordták. Ekkor jelentek meg a romakultúrából átvett, vállra csúsztatott Carmen-blúzok is a fiatal lányokon, amikhez kiegészítőként a nyakukban bársonyszalagból készített, gyöngyökkel hímzett chokert viseltek. A különféle textúrájú és mintázatú anyagokat játékosan kombinálták, a ruhadarabokat látványos, nagy foltzsebekkel, cipzárokkal és műanyag, vagy fa gombokkal tették még figyelem felkeltőbbé.
A női gardrób ekkor már elképzelhetetlen lett volna a praktikus nadrágok nélkül. Yves Saint Laurent elegáns nadrágkosztümjeit ugyan kevesen engedhették meg maguknak, de a magas derekú, bőszárú trapéznadrágokat szinte minden korosztály szívesen viselte. Az ilyen nadrágokhoz általában platform, vagy telitalpú cipőket húztak a nők, optikailag még hosszabbá téve lábaikat. (Az igazat megvallva, már zsenge gyermekkoromban sem éreztem rajongást ezek iránt az általam akkoriban csak „patacipőnek” becézett lábbelik iránt. El nem tudtam képzelni, hogy hogy nem léptek rá a nagylányok a nadrágok lelógó szárára ezekkel a fura csótánytaposókkal.)
A farmernadrág ekkoriban vált végérvényesen munkaruházatból divatcikké. Calvin Klein és Gloria Vanderbilt az évtized végén létrehozza a dizájner farmer fogalmát, és ezeket a nadrágokat még az olyan kifinomult hölgyek is magukra öltötték, mint Jackie Onassis Kennedy.
A zene hatása az öltözködésre minden korábbinál erőteljesebbé vált. Vivienne Westwood 1971-ben megnyitotta londoni Let It Rock nevű üzletét, mely később SEX, illetve Seditionaries néven folytatta működését. A brit tervezőnő volt az, aki kitalálta a Sex Pistols tagjainak színpadi megjelenését, és olyan holmikat dobott piacra, mint a szaggatott, biztosítótűvel összefogatott szárú csőnadrágok, a pink és vörös motoros bőrdzsekik, valamint a skótkockás, mini kiltek. Westwood extravagáns és polgárpukkasztó divatot vitt az utcákra és a kifutóra egyaránt.
Az évtized közepén megerősödő glam rock még egy lökést adott a már egyébként is népszerű, uniszex divatirányzatnak. David Bowie színpadi alteregója, Ziggy Stardust női és férfi holmikat kombinált egymással a színpadon. A csillogó flitterek és harsogó színek kiváltotta, zavarba ejtő hatást pedig látványos parókával és sminkkel fokozta tovább. (Mondjuk róla akkoriban még nem nagyon lehetett itthon hallani. Generációm könnyűzenei műveltségének alapjait a táncdalfesztiválok, a Ki mit tud?, meg a Petőfi Rádió hétfői kívánságműsora rakta le… Csoda hát, hogy olyan lett, amilyen?! :D )
A punk és a glam rock mellett a diszkózene is meghatározó szerepet töltött be a fiatalok életében. Sorra nyíltak a táncklubok, ahol az egyszerű, melós lányok is egy héten egyszer diszkókirálynőknek érezhették magukat a lüktető, újfajta könnyűzenére mozogva. A modern táncokhoz pedig különleges ruhák illettek. A tükörgömb alatt fényes leggingsekben, lágyan leomló, nyitott hátú nejlondzsörzé ruhákban, csőtopokban, vagy félvállú, fodros ruhákban ropták a fiatal nők a diszkótáncot. A lámpák fényét jól visszaverték a lurex, spandex és aranylamé anyagok, az UV világítás pedig remekül ráerősített a vibráló színekre. (Mindezt persze csak hallomásból és olvasmányélményeim alapján tudhatom, hiszen osztálytársaimmal akkoriban mi még csak iskolai klubdélutánokon élvezhettük a soul-funky-t, megrészegülve a kikericssárga Sztár narancs üdítő aromájától.)
(A képen látható ruhát egy 1971-es Aranyszabásminta, vagy másnéven Lutterloh -szabásminta alapján varrtam magamnak. Érdekesség, hogy ezt a szabásminta rendszert még manapság is forgalmazzák. Nagyon kedvelem, mert a csípő- és a mellbőség felhasználásával szinte mindenféle holmi szabásmintáját egyszerűen meg tudja magának szerkeszteni az embert. Ja, és ne is kérdezzétek…. egy paplanhuzatunk bánta a hetvenes éveket… :P :D)
