Újraöltöm a 20. századot

Újraöltöm a 20. századot

Az utolsó bejegyzés a blogon

Búcsúzik az Újraöltő

2020. június 17. - R. Kiss Hajni

 

Van már vagy három hónapja is annak, hogy leírtam azt a sort, hogy „Amikor majd ez az egész véget ér, felvesszük a legtarkább ruhánkat…”. Nekem ez a blogbejegyzés jelzi azt, hogy részemről most ért véget ez a nyomasztó időszak. 

Tudom, hogy jöhet még a második, a harmadik, meg a tizenharmadik hullám is.  Egy „sokkal gyilkosabb”, egy „minden eddiginél veszélyesebb”.  Én ma mégis levettem a maszkot.  Ha jön és itt lesz, akkor majd szembenézek vele. Akkor majd alkalmazkodom, és imádkozom.  Akkor majd újra befedem az arcomat, hogy vigyázzak másokra is.

De addig is élek. Addig is hagyom, hogy lássátok, amikor mosolygok. Mert egy mosolyra legtöbbször mosoly a válasz.

A régi mondás azt tartja: „Aki félve él, csak félig él.” Ma levettem a maszkot és elrakom. És amíg csak lehet, igyekszem egészen élni.

Köszönöm, hogy velem tartottatok ezen a bolondos, divattörténeti kalandozáson. Hálás vagyok minden bátorító szóért, amit a munkafolyamat során kaptam.  

És hálás vagyok a megszerzett tapasztalatokért is. Nagyon sokat tanultam az elmúlt hetekben, és roppantul élveztem a kutatást, a szabás-varrást és az írást.  A fotózást már nem annyira, mert nekem sokkal érdekesebb a kamera másik oldalán hunyorogni, mint előtte pózolni. Nem is vagyok a pózolásban túl profi. (Na, mondjuk, a fotózásban sem … :P). A képeimet egyébként szándékosan nem retusáltam, bár tudom, mostanában ez már elvárás lenne, mint slágergyárban az autotune. Nem akartam másnak látszani, mint ami vagyok: egy kedves, középkorú asszony, aki egy világjárvány idején a szorongását valami kreatív tevékenységgel próbálta oldani. Hálás vagyok, hogy ez többé-kevésbé sikerült, és titkon remélem, talán az olvasóimnak is tudtam szerezni néhány felhőtlen percet. Leginkább, azonban, mégiscsak a családomért vagyok hálás, mert mindvégig képesek voltak szelíd jóindulattal elviselni ezt a legújabb bolondériámat.

 Szóval, én ma levettem a maszkot és magamra öltöttem a legtarkább ruhámat. És most itt ülök a dédanyám varrógépének lábából eszkábált asztal tetején… És köszönöm kérdéseteket, most egész jól érzem magam.

 img_2079_2.jpg

 

 

Ha valakit bővebben is érdekel az általam megénekelt téma, nagy szeretettel adom közre a blogírás során felhasznált forrásaimat:

A divat; Stílusok és viseletek az ókortól napjainkig (Alexandra Kiadó, 2015)

Kybalová-Herbenová-Lamarová: Képes divattörténet az ókortól napjainkig (Corvina Kiadó, 1974)

Peacock, John: 20th Century Fashion ; The Complete Sourcebook (Thames and Hudson, 1996)

Szabás szakrajz ruhaipari technikusi szak részére III. évfolyam (Műszaki Könyvkiadó, 1995)

Vintage Fashion Collecting and wearing designer classics (Carlton Books, 2010)

Ha pedig még ezek után is olvasgatnál tőlem dolgokat, nézz be az anyudszekrenye.blog.hu oldalra is.  :)

A bejegyzés trackback címe:

https://ujraolto.blog.hu/api/trackback/id/tr3515825978

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása