Ha megkérdeznénk az erősebb nem bármely, két lábbal a földön járó képviselőjét, hogy szerinte miért is öltözködünk mi, nők, valószínűleg egyszerűen elintézné a választ: "Azért öltöztök fel, hogy ne fázzatok meg." Esetleg ha a jeles férfiú éppen még abban a korban van, amikor a női idomok látványa jobban megdobja a vérnyomását, mint a reggel kihagyott Betaloc pirula, azt is mondhatja, hogy a nők pusztán azért öltözködnek, hogy a férfiaknak tessenek.
Ám mi, lányok, asszonyok, tudjuk, hogy ez a kérdés annál sokkal összetettebb, mintsem egyetlen mondattal el lehessen intézni a válaszadást.
Mert miért is öltözködnek a nők?
Ha csupán azért öltöznénk, hogy meg ne fázzunk, senki nem látna télvíz idején kilógó derekakat és nejlonharisnyában lilára fagyott lábakat a hetes busz megállójában.Ha pedig csak a férfiak kedvéért öltözködnénk, akkor megelégedhetnénk egy-két rendbeli, csekély anyagszükségletű holmival is. Azt hiszem, két szoknyát és három felsőt váltogatva is jól öltözöttnek tűnnénk férfitársaink szemében. (Szerintem nincs olyan nő, aki ne ne tapasztalta volna még, hogy előkotorván a szekrény aljából valami tízéves göncöt, élete párja úgy rácsodálkozott az outfitre, mintha oldalbordája épp most lépett volna le a Balenciaga kifutójáról: " Ez úúúúúj???")
Egyszer valakitől azt hallottam, hogy a nők egymásnak öltözködnek, és aki látta már két egyforma ruhában összefutó amazon gyilkos tekintetét valamely rendezvényen, talán hajlamos is ezt elhinni. De ne ítéljünk elhamarkodottan! Valóban megnézzük egymás ruháját, ám leginkább csak ezért, hogy inspirációt merítsünk belőle. (Jó, esetleg elszörnyedjünk, és "na, ilyet sose"- fogadalmakat tegyünk a látvány hatására.)
Na de akkor mégis, miért öltözködnek a nők?
Talán a legközelebb akkor járunk az igazsághoz, ha azt mondjuk, a nők azért öltözködnek, mert az roppant szórakoztató. A színek és a formák jótékonyan kikapcsolják az agyad, kedvezően hatnak a hangulatra, és még az önkifejezést is segítik. Egy-egy ruha üzenhet a környezetnek viselője lelkiállapotáról, gondolkodásmódjárók és persze, ízléséről is. Ez nálunk egyfajta drótnélküli kommunikációs forma és önterápia egyszerre.
Nekem, például, ha pocsék napom van, kifejezetten tanácsos valami színes, csinos kis holmiba bújnom. Minél ramatyabbul vagyok belül, annál inkább érdemes összerakni magamat kívülről. Mostanság persze a praktikum határozza meg leginkább a ruházkodásomat, hiszen itthonról dolgozva a farmernadrág-póló kombóra silányult a mindennapos ruhatáram. Mert valljuk be, amikor egyszerre kell online tanítani, kertészkedni, fürdőszobát takarítani és szakácskodni is, a könyökig érő selyemkesztyű és a tollboa nem túl célszerű viselet. (Nem mintha máskor tollboával a nyakamban járnék be a munkahelyre...) Szerencsére azért a mackónadrágig még nem jutottam el. (Mondjuk, összesen csak egy mackónadrágom van, arra az alkalmakra tartogatva, amikor hirtelen felindultságból mozogni támadna kedvem. Maradjunk annyiban, nincs túlságosan elhasználva még az a macinaci...)
De belátva mindenféle praktikumot, azért azt is bátran kimondhatom, hogy hiányzik a mindennapi rituálé. Az, hogy esténként a szekrény előtt állva azon tűnődjek, mit is húzzak másnap magamra. (Más kérdés, hogy másnap reggel, a kiválasztott holmikat már korántsem olyan jó ötletnek látván, rendszerint visszagyömöszölöm a gondosan kivasalt ruhákat a helyükre, hogy aztán rohanva cibáljak ki újabb cuccokat, minek következtében az egész szekrény egy városszéli turkáló akciós dobozához hasonlatos képet fog mutatni.)
Szóval, ez a rituálé manapság kimarad az életemből, de valamivel kárpótolni szeretném magam. Ezért döntöttem úgy, hogy most egy ideig ruházkodásról fogok írni. Úgyhogy, ezen a blogon alkalmanként olyan írások fognak feltűnni, amelyek semmilyen magvas mondanivalóval nem bírnak, egyszerűek, mint a faék, és pusztán csak arról fognak szólni, hogy mit viseltek szépanyáink, dédanyáink és anyáink. Megpróbálom - legalább elméletben - "újraölteni' a huszadik századot. Csakis azért, hogy a karanténban jól szórakozzam. És titkon azt remélem, talán mást is szórakoztatni fognak ezek a beszámolók. Mert még az is meglehet, hogy arra a rövid időre, míg az idetévedő elolvassa a sok bohóságot, amiket majd összeirkálok itten szoknyákról, fűzőkről, nadrágokról és kalapokról, elfeledkezik kicsit a hülye vírusokról, a kórházi ágyak számáról, az elveszett munkahelyekről, meg az egyéb nyomorúságokról...
